Épületfizika a fentarthatóság jegyében

  • Üregszigetelés – kevés hely esetén is.
  • Termikusan leválasztott vezetősínek. 
Nachhaltiges Haus vor grünem Hintergrund
scroll

Üregszigeteléssel és a Schlotterer termikusan leválasztott vezetősínjeivel elkerülheti a tipikus hőhidakat eredményező helyzeteket. Így nemcsak a magas energiafelhasználás, hanem a következménykárok, mint például a penészképződés ellen is sokat tehet.

Üregszigetelés – kevés hely esetén is

Az árnyékolástechnikai rendszereket gyakran felújítások során építik be. Ha épületszerkezetileg túl kevés hely áll rendelkezésre az árnyékolástechnikai doboz számára, gyakran elhagyják a szigetelést. Ez az elhamarkodott döntés káros következményekkel járhat! Így óriási méretű hőhíd keletkezhet, ami a penész- és kondenzvízképződéshez vezet, ezáltal komolyan károsíthatja az épületet.

Erre nyújt megoldást a Schlotterer kiemelkedő minőségű üregszigetelése, ami megfelel a hőhídmentes építkezés követelményeinek, és egyidejűleg megoldja a korlátozottan rendelkezésre álló hely problémáját. A Schlotterer üregszigetelése 15, 20, 25, 35, 40 és 50 mm-es lemezvastagságban érhető el.

Üregszigetelés – kevés hely esetén is

Kerülje el a penészképződést hőszigeteléssel

A jól megtervezett építési projektek esetében az építész átgondolt és előrelátó tervezésének hála teljesen kiküszöbölhetőek a hőszigetelési gyenge pontok.  Ugyanakkor a hőhidak megszüntetése a régi házak felújításakor egy fontos feladat. A következő pontokban megismerkedhet a penész megelőzésének lehetőségeivel.

Schimmelbildung Fenster

©andrei310 - stock.adobe.com

Termikusan leválasztott vezetősínek

A Schlotterer termikusan leválasztott vezetősínei optimalizálják az ablakok oldalsó beépítési hézagát. Így búcsút inthetünk a klasszikus hőhidaknak. A Schlotterer vezetősínek talpa jól terhelhető és hőszigetelő anyagból készül. Minimálisra csökkenti a hőcserét, így az ablaktok kiegészítő szigetelése szükségtelenné válik.

Kiváló izotermikus görbe

A Schlotterer termikusan leválasztott vezetősíneivel kiváló izotermikus görbe érhető el. Az adott építési körülményektől függően elérhető a 0,1 psi hőátbocsátási együttható. 

Záporeső-tömítettség

A termikusan leválasztott vezetősínek a Schlotterer összes vezetősínéhez hasonlóan rendelkeznek az EN 1027 szabvány szerinti csapóeső elleni védelemmel. Az ablak irányában ezt az üreges szerkezetű vezetősínek biztosítják. Az ablakhoz hasonlóan a falazati (például a vakolaton keresztül történő) csatlakozásnak szintén csapóeső ellen tömítettnek kell lennie. Ez például tömítő vakolatindító sínekkel valósítható meg.

Grafik thermisch getrennte Führungsschienen

Gyakran ismételt kérdések

Mit értünk hőhíd alatt?

Hőhíd alatt egy épület azon részét értjük, amelyik a környező részeknél jobban vezeti a hőt, és az így gyorsabban jut rajta keresztül  a szabadba. Ennek következtében az adott épületrész hőmérséklete alacsonyabb lesz, a levegőben lévő vízpára hamarabb csapódik le, ez pedig penészképződést okozhat.

Milyen problémákat okozhatnak a hőhidak?

A hőhidak hőszivárgást okoznak. Ennek következtében ezeken a helyeken alacsonyabb lesz a belső felületi hőmérséklet. Ez pedig penészképződést okozhat, ami egészségügyi kockázatot jelent. További problémaként jelentkezhet még a vizesedés és az épület anyagának károsodása.

Mi a teendő, ha túl kevés hely áll az árnyékolástechnikai doboz rendelkezésére?

Lehetőség van rá, hogy az árnyékolót ne építsék be a homlokzatba, hanem a dobozt a külső homlokzatra rögzítsék.

Árnyékolástechnika esetén nincs szükségem szigetelésre?

Akkor nincs szükség szigetelésre, ha ezt az épület adottságai megengedik, és a szerkezet épületfizikai szempontból a kiegészítő szigetelés nélkül is megállja a helyét.

Mit értünk izotermikus görbe alatt?

Az izotermikus görbe megmutatja az épületrészek azonos hőmérsékletű hőgörbéit, és megjeleníti az épületen belüli hőelosztást.

Az izotermikus görbe esetén külön figyelmet kell szentelni a 10°-os görbének. Feltételezett 20 °C-os szobahőmérséklet és hozzávetőleg 50%-os páratartalom esetén, ha az épületrész felületén a levegő hőmérséklete 9,3°C alá süllyed, a víz lecsapódhat. Ha a 10°-os izoterma az épületrész-kapcsolatnál a rész belsejében található, nem kell vízlecsapódástól tartani.  Ha azonban azon kívül, a helyiségben található, akkor vizesedéssel kell számolni.

Mit tehetek a penészképződés megelőzése érdekében az árnyékolástechnikai hőhídak esetében?

A kiegészítő üregszigetelés és a termikusan leválasztott vezetősínek használatával elkerülhető a szobák belső falának túl alacsony felületi hőmérséklete, és így megelőzhető a penészképződés.

A böngésző verziója elavult. Előfordulhat, hogy a webhely egyes részei nem működnek megfelelően.

Adatvédelmi tájékoztató
Az adatvédelmi felelős (Schlotterer Sonnenschutz Systeme GmbH, Ausztria) szeretné a következő szolgáltatásokat használni személyes adatainak feldolgozásához. A személyre szabáshoz technológiák, mint a sütik, a LocalStorage stb. használhatóak. Ez nem szükséges a weboldal használatához, de lehetővé teszi, hogy szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki Önnel. Kérjük, ha megfelelő, válassza ki a következő lehetőségeket: